Túrabringások a nagyvilágban 3. rész • Radvánszky János

Interjúsorozatunkban hazai és külföldi túrakerékpárosokat mutatunk be. Próbálunk olyan érdekes személyeket megszólaltatni, akik az eddigi bringás pályafutásuk és az elért eredményeik miatt méltán lettek ismertek és elismertek a kerékpáros társadalomban. A sorozat harmadik részében a szegedi / zsombói kötődésű Radvánszky János válaszolt kérdéseinkre.

Bicajos.com: Kérlek, mutatkozz be a Bicajos.com olvasóinak. Mióta bringázol, illetve mióta csinálsz nagy, több ezer kilométeres túrákat?

Radvánszky János: 2012-ben vettem vettem egy bicajt Angliában és hazatekertem vele. Ez volt az első hosszabb szóló biciklitúrám, utána évről évre jött a többi: 2013-ban nyugatra (Franciaország), 2014-ben északra (Norvégia, Északi-fok), majd a következő két évben délre (balkáni túrák). 2017-ben Spanyolországig tekertem, megmászva egy csomó legendás hágót az Alpokban és a Pireneusokban, 2018-ban pedig Közép-Ázsiában kerékpároztam két hónapot, Kazahsztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán területén. Idén pedig belekóstoltam az ultrakerékpározásba, és kezd összeállni a bikepacking felszerelésem váztáskával, nyeregtáskával.

B.: „A fekete kutya” néven vagy jelen a túrabringás köztudatban. Miért „fekete kutya”?

RJ.: A túrabringám egy gravelbike, fekete színű és Ridgeback a márkája. A Ridgeback amúgy az afrikai oroszlánkutya, szóval nincs túlkomplikálva a név.

B.: Kérlek, mutasd be az eddigi nagyobb túráidat.

RJ.: Akkor legyen úgy, hogy a háromhetesek a kicsik, és a két hosszabb a nagyok. Szóval 2014-ben az Északi-fokig (Nordkapp) tekertem, és részben vissza, 2018-ban pedig Közép-Ázsiában kalandoztam.

2014. májusban felmálháztam a bicajt és elindultam Zsombóról, Szeged mellől, hogy addig tekerjek északra, amíg csak lehet. Ez egy klasszikus túrabringás start/célállomás, ami ráadásul több nemzetközi kerékpáros útvonalban is benne van, az EuroVelo 11 például Athént köti össze Nordkappal, és Magyarországon is átmegy; a visszaút egy részét én is azon tekertem. A 80 napos, 7600 km-es projekt az ’N71’ nevet kapta (É-i szélesség 71. fok, ahol Nordkapp is található), Szlovákián, Csehországon, Németországon, Dánián, majd Svédországon át haladva érkeztem Norvégiába, föl a fokra, utána Finnországon és a kis balti államokon, majd Lengyelországon át csorogtam vissza Magyarországra, a hazaúton némi vonatozással. Ami egészen elképesztő volt, hogy nagyon sokat vendégeskedtem magyaroknál, és a kanapészörf által rengeteg embert megismertem. Ha nem éppen magyarok, ismerősök, vagy kanapészörferek láttak vendégül, akkor maradt a sátrazás a vadonban. Nagyon szép keresztmetszet volt ez Európáról, csodálatos tájakon át!

Idővel úgy éreztem, hogy az európai játszótér már kicsi, és bár akad még bőven látnivaló, szívesen bringáznék másik kontinensen is. Mindeközben elindult az első fapados járat Kazahsztán fővárosába, és jó ötletnek tűnt, hogy oda repüljek, onnan pedig már nincsenek olyan messze a nagy hegyek, a Tien-san (kábé 1300 km) és a Pamír (2000 km), az út pedig felkanyarog 4655 méterre, ami nagyon izgalmas kihívásnak tűnt. Szóval Asztanából (ma Nur-Szultán) lényegében az egyetlen úton délre indultam, letekertem Biskekbe, Kirgizisztán fővárosába, és rácsatlakoztam az M41-es ’sztrádára’, aminek része a Pamir Magashegyi Út, és ezen át kerekeztem Khorogig, Tádzsikisztán Hegyi-Badasán tartományának fővárosáig. Kazahsztánban egy helyi bicajost leszámítva nem volt más kerékpáros utazó, de ahogyan haladtam délre, egyre több lett a bringás. Osh városától (Kirgizisztán második legjelentősebb városa) pedig igen sok utazóval találkoztam, Khorogig azonban egyedül tekertem. Visszafelé már volt társaság, köztük egy magyar lány is, Detti, visszatérve Oshba pedig két másik sráccal bejártuk a Tien-sant. Valahogy úgy alakult, hogy nemcsak Khorog felé, hanem visszafelé is áttekertem Kazahsztánt, na, az durva volt, addigra megint egyedül voltam, és nagyon harcos körülmények közepette kellett kerékpároznom; utólag persze jó mókaként könyveltem el a záró szakaszt, de ott nem volt valami vicces a dolog. Összességében a túra viszont tényleg monumentális volt, kellő kihívással és kultúrsokkal!

B.: Melyik nagyobb túrád miről volt emlékezetes? Milyen negatív és pozitív tapasztalatokkal gazdagodtál?

RJ: Alapvetően vannak olyan helyzetek, amelyek gyors, és akadnak olyanok is, amelyek lassú visszacsatolást eredményeznek, aztán valahogy beépülnek mint tapasztalat. Lehet, hogy először negatívnak tűnik egy szituáció, de utólagosan már egy jó kaland lesz emlékként belőle, a szélsőséges, kilátástalannak tűnő helyzetek kiváló önismereti tréningek: felfedezni a határokat, majd szélesíteni is azokat. Utazva ismeri meg magát az ember, mondják, és ez valóban így van, ismeretlen helyzetek, váratlan feladatok, ösztönszerű megoldások: letisztultság és kiegyensúlyozottság. Tehát sokszor nem is lehet szétválasztani a negatív és pozitív dolgokat. És ezek bármikor előfordulnak, leginkább a necces szituációk, időszakok hozzák mindezt felszínre, legyen az egy órákon át tartó hegymenet, vagy éppen száguldás lefelé.

Azért óriási élmény volt az 52. napon megérkezni az Északi-fokra és pózolni az emlékműnél, látni az éjféli napot, vagy éppen a felúszó kardszárnyú delfineket, a kis lundákat, szakadó esőben felérni a Turmalet-hágóra, zötykölődni az Albán-Alpokban, mindkét oldalról megmászni a 4655 méter magas Akbajtál-hágót, és az a sok találkozás, közös kaland, az úton levés megannyi öröme, na, ezek nagyon jó dolgok.

B.: Melyik kontinens, ország vagy országon belüli tájegység a kedvenced?

RJ.: Mindenhol szuperklassz, de tényleg, a természet varázslatos, habár olyan változatos és hihetetlen formavilágú országban még nem jártam korábban, mint Luxemburg. Na jó, ez vicc, ha választani kell, akkor Kirgizisztán, az az ország teljesen lenyűgözött.

B.: Milyen felszereléssel vágsz neki ezeknek a nagy túráknak? Van speciálisan összeállított felszerelésed?

RJ.: Eddig a klasszikus első-hátsó csomagtartóra szerelhető bringástatyókkal utaztam, kiegészítve kormánytáskával, de a bikepacking váztáska+nyeregtáska kombóval nem sok felesleges dolognak lesz hely. Van egy kis konyha meg fürdőcucc, derékalj, hálózsák, sátor, technikai cuccok. Az a jó, ha van egy olyan stílusa az embernek (felszerelés, kerékpár), amiben jól érzi magát, ez idővel kialakul. Szerintem nincs ezeken felül túl speciális felszerelésem, talán a vízszűrő, ami Ázsiában hasznos lehet.

B.: Miből finanszírozod a nagy, több hónapos és igen költséges túráidat?

RJ.: A bevett gyakorlat szerint olyan 3000 Ft/nap a költségvetés egy adott túrán, ennyit azért itthon maradva is simán el lehet költeni, szóval nem mondanám, hogy olyan nagy kiadással jár. Már jóval a túra előtt átbeszélem a technikai kiadásokat a szerelő barátommal, kitaláljuk, hogy az adott helyre mi lenne a legmegfelelőbb, és betervezem a szervizt. Ezzel párhuzamosan, ha bármi beszerzendő szükséges, intézem, legyen az vízum, powerbank, technikai ruházat, hogy az utazásig lehetőleg minden meglegyen. Ez így persze jól hangzik, aztán az indulás előtti napokon meg megy a kapkodás.

Emellett szoktak lenni szponzoraim, akik kicsit megtámogatják az egész projektet, cserébe viszek magammal ezt-azt tőlük, például pár üveg sört, vagy láncfűrészt.

B.: A munkádat és a családi kötelezettségeket hogyan tudod összeegyeztetni a nagy túrákkal?

RJ.: Például úgy, hogy felmondok 🙂 de van olyan is, hogy meg tudjuk beszélni az extra szabadságot; ehhez persze rugalmasság kell mindenki részéről. Nagy kötelezettségeim pedig nincsenek, hiszen saját családot még nem alapítottam, a rokonaim és barátok pedig megszokták már, hogy néha lelépek egy picit.

B.: Blogot – weboldalt is szerkesztesz. Miért tartod fontosnak a túrák és a tevékenységed publikálását?

RJ.: Igen, https://facebook.com/afeketekutya. Alapvetően ez egy visszacsatolási platform, nekem egy nagyon jól eső érzés, hogy követnek, biztatnak, miközben talán én is tudok adni valamit az oldal kedvelőinek. Ezen keresztül látható vagyok, betekintést adok a mindennapjaimba az utazás során, és a magam sajátos nézőpontjából közelebb hozom a távoli tájakat. És a folyamatosan frissülő oldallal tudom a köszönetemet is kifejezni a támogatóimnak.

B.: Milyen tanácsokkal látnád el a kezdő kerékpáros túrázókat? Mire figyeljenek, mit tartsanak szem előtt?

RJ.: Magukat, de tényleg. Annyira másak az igények, és idő, mire kialakul, hogy inkább menés van, vagy andalgás, hogy milyen bicajon, hogy egyedül, vagy társaságban, meg hogy mennyi cuccal, szóval nincs recept, ráérzés van, sok próba, kísérletezés. Ami fontos, hogy legyenek lelkesek, merjenek belevágni, akár határon lenni, csak lehetőleg ne kilengésekkel, szóval lehet extrémet vállalni, de fokozatosan építsék fel magukat, először kisebb utak, kisebb hegyek, közelebbi helyek legyenek betervezve – de ez nálam játszik, vannak többen, akik egyből mély vízbe ugranak. Szerintem jó, ha van valamiféle koncepció, de azért nem mindenki szereti a kereteket.

B.: Milyen kerékpáros túraterveid vannak a közeljövőre nézve? Illetve a távolabbi jövőben van–e olyan bakancslistás terved, amit megosztanál velünk. Illetve egyáltalán írsz-e bakancslistát

RJ.: A bakancslistát nem írom, hanem iszom, az egyik szponzoromnak ugyanis van egy ilyen söre 🙂 Jövőre folytatnám az ultrakerékpározást, a kerékpáros grandtourok, maratonok teljesítését, és gondolkodom hosszabb utazáson is, de még csak ötletek vannak.

B.: Mivel ez az interjú egy sorozat része, kérlek nevezd meg azt a túrakerékpárost, akivel készítsük a következő interjút.

RJ.: Vörös Tamás, a ’The Red Cyclist’.


Ha tetszett a cikk, lájkolj minket Facebook-on és iratkozz fel YouTube csatornánkra!

Interjú: Erdélyi Zsolt / Bicajos.com
Fotók: Radvánszky János magánarchívum