Túrabringások a nagyvilágban 2. rész • Velekei Balázs

Interjúsorozatunkban hazai és külföldi túrakerékpárosokat mutatunk be. Próbálunk olyan érdekes személyeket megszólaltatni, akik az eddigi bringás pályafutásuk és az elért eredményeik miatt méltán lettek ismertek és elismertek a kerékpáros társadalomban. A sorozat második részében a soproni Velekei Balázs válaszolt kérdéseinkre.

Bicajos.com: Kérlek, mutatkozz be a Bicajos.com olvasóinak. Mióta bringázol, illetve mióta csinálsz nagy, több ezer kilométeres túrákat? 

Velekei Balázs: Sziasztok! Először is szeretném megköszönni az interjút, és nem csak Neked, hanem – mint utánajártam – az olvasóidnak is, hiszen valamiféle szavazás alapján kerültem képbe, ha nem tévedek. Ezt nehezen is hiszem el, hiszen sohasem voltam az az igazán nagy kaliberű túrabringás, azon gondolkodom, mivel is érdemelhettem ezt ki. Amennyiben azzal, hogy most már lassan tíz éve fáradozom – hosszabb rövidebb kihagyásokkal és váltakozó sikerrel –, hogy népszerűsítsem ezt a hóbortot (a túrakerékpározást), akkor mégiscsak úgy tűnik, hogy megérte.

Én magam már nagyon régen tekerek, gyakorlatilag amióta az eszemet tudom. Az egész azzal kezdődött, hogy kisgyerekként nagy példaképeim, Gerald Durrell és David Attenborough zoológusok nyomdokain szinte minden percemet igyekeztem a természetben tölteni, leginkább állatok és növények megfigyelésével. Gyerekként, amikor minden időmet kinn szerettem volna tölteni, persze, hogy kapóra jött a kerékpár, azonban sok kortársammal ellentétben később sem pártoltam át a gépjárművekre, hanem egyszer csak azon kaptam magam, hogy már a természetjárástól kicsit függetlenül is szenvedélyemmé kezd válni a kerékpározás.

Furcsa módon az igazán teljesítményorientált sport oldala picit később talált meg, hiszen eredetileg hosszútávfutóként éltem ki a sportszenvedélyem, a kerékpárra nem sportként tekintettem. Aztán kiderült, hogy komoly térdproblémáim vannak, és szép lassan magam mögött kellett hagynom a futást, ami nagyon fájó pont volt az életemben, hiszen sok komoly futóversenyt terveztem el addigra magamnak, amiket már sohasem tudtam teljesíteni. Így fokozatosan a kimondottan sportcentrikus kerékpározásra is ráálltam, és ezután már nem csupán a túrázás, az új és kalandos helyek felfedezése vezérelt. Hamar rájöttem ugyanakkor, hogy a kettő ötvözése a legizgalmasabb irány, a kicsit teljesítményorientáltabb túrázás lett így a kedvenc műfajom.

A biológia tudománya iránti szenvedély később sem lanyhult, és egyre több fantáziát találtam abban, hogy tudományos kutatásaimat összekössem a túráimmal. Az általam készített túravideók igyekeznek elkalauzolni a nézőt egy-egy érdekesebb helyre, de sokszor nem is jön le belőlük az, hogy a természet iránti rajongásom mennyire is „fűti a kazánjaimat”. Volt olyan, hogy egy érdekes állatfaj megfigyelése miatt kerékpárommal egy hónapra „szöktem el” hazulról egészen a Pireneusokig, amiből így egyúttal egy fantasztikusan jó kerékpártúra is kikerekedett közben…

Az persze nem titok, hogy a hegységekben, elsősorban a magashegységekben érzem magam nagyon elememben. Számomra az alpesi léptékű hágók bejárása, hatalmas magasságokban letekert kilométerek izgalma az abszolút csúcs. Az elmúlt években sok hágón megfordultam, van olyan „hágólegenda”, amin többször is. Többször is előfordult, hogy egy hevenyészett kis túratervvel a táskáimban elindultam „tekerni egy jót”, aztán hetekkel, vagy akár egy hónappal később, több ezer kilométerrel a lábamban érkeztem haza.

Manapság biológiát tanítok egy középiskolában, és csodás feleségemmel együtt neveljük kisfiunkat, aki nyáron született és rengeteg boldogságot csempészett az életünkbe. Persze ez egyúttal azzal járt, hogy az utóbbi időben kevesebb idő jutott kerékpározásra, azonban természetesen nem hagytam végleg abba, csak egy ésszerű szünetet iktattam be.

68610889_2141569765948992_8641327470584266752_o.jpg

B: „Passo túrák” néven vagy jelen a túrabringás köztudatban. Miért „Passo túrák”?

V.B.: Ez valójában egy véletlen miatt ragadt rajtam. Még nagyjából tíz évvel ezelőtt készítettem egy kis zenés, „képnézegetős” slideshow-videót egy nyári alpesi túrámról. Egy egyszerű, de figyelemfelkeltő címet akartam neki adni, nem csak amolyan snassz „Nyári túrám”, vagy „Tekerés az Alpokban” szerű hétköznapit. A túra során sok kép készült odafenn a hágókon, így különféle táblákról gyakran visszaköszönt a kis videóban is az olasz „Passo” felirat, ami magyarul „átjáró-t”, „hágó-t” is jelent. Így végül úgy döntöttem, hogy ez a tuti befutó, így az lett a címe, hogy „PASSO”. Ezt annyira frappánsnak és lényegre törőnek tartottam, hogy kicsit később, amikor egy kis egyszerű blogot kezdtem el készíteni, annak is ezt a nevet adtam. Az lett a szokásom, hogy amikor bizonyos kerékpáros fórumokba írtam valami bejegyzést, a blogom linkjével írtam alá az irományt, ami automatikusan a blog címét jelentette meg a bejegyzés alatt: „Passo”, így többen is azt gondolták, hogy ez valami becenevem, vagy hasonló. Ez így rajtam is ragadt aztán, kicsit később finomítottam arra, hogy „Passo túrák”, hogy látni lehessen, hogy a „Passo” név nem egy személyt jelent tulajdonképpen.

B: Kérlek, mutasd be az eddigi nagyobb túráidat.

V.B.: Mint említettem is korábban, nem vagyok az az igazán nagy túrakerékpáros, így kevés igazán komoly színvonalú túrával büszkélkedhetem, sőt nagyon nagy dobásom tulajdonképpen egy sem volt. Írországtól a Közel-Keletig azonban sok helyen megfordultam már kerékpárral, elsősorban persze a hegyvidékekre koncentrálva. Kedvenc túráim a Dublintól Bajáig, a Manchestertől Sopronig tartó, Európa-átszelő túráim, Alpok hosszában túráim, Pireneusok-túrám és persze a fantasztikus Törökország-túrám, ahol aztán elég sok kalandom volt.

Talán nem is a túráim egzotikusságával loptam be magam néhány túrázó szívébe a filmjeim által, hanem azzal a végletekig egyszerű hozzáállásommal, hogy akár a szomszédban is lehet kalandokat találni, ha erre nyitottan kelünk útra. Meg persze azzal is, hogy egy időben szinte tényleg minden szabad percemet kerékpározással töltöttem, kevés cuccal, alig néhány nap alatt 1000 kilométer fölötti túrákat is megtettem a környező magashegységekben. És mindezt persze fillérekből.

12484702_784802388292410_8327852865895785431_o.jpg

B.: Melyik nagyobb túrád miről volt emlékezetes? Milyen negatív és pozitív tapasztalatokkal gazdagodtál?

V.B.: Természetesen mindegyik túrám emlékezetes volt valamiről, és legtöbbször csakis pozitív élmények miatt.

Az biztos, hogy mindegyikből rengeteget tanultam, és nem csak a földrajzról vagy a biológiáról, nem csak a történelemről vagy a sportról, hanem legfőképpen önmagamról. Iszonyú érdekes volt „tanulmányozni” magam kiélezett helyzetekben, utólag persze sokszor magamnak sem tetsző megállapítást kellet tennem. Igen, magamról.

Szóval minden túrám hozzásegített ahhoz, hogy egy kicsit – olykor tényleg csak hajszálnyit – jobb ember legyek. Sok leckét kaptam türelemről és kitartásról, és a legjobb az volt, hogy nem egy tanárnak vagy egy bizottságnak kellett elszámolnom utána, hanem a vizsga mindig maga a következő túra volt. És sokszor éreztem úgy, hogy fejlődtem valamit az előző túra óta.

Tulajdonképpen büszkén állíthatom, hogy igazán negatív tapasztalataim nem nagyon voltak. Persze voltak mindig nehézségek, de ha valami rosszul sült el, gyakran csak magamat hibáztathattam egy korábban meghozott rossz döntés miatt. Ezekből meg tanulni tudtam.

Voltak technikai nehézségek többször is, viszont a legritkább kivételtől eltekintve ez mindig valami új és érdekes kalandban végződött, és persze mindig sikerült úrrá lenni rajtuk.

Egyszer volt egy nagyon durva sérülésem is, ezt el is mesélem. Világéletemben, ha a rám leselkedő veszélyekre gondoltam, akkor száguldó kamionok, mély szakadékok, megvadult medvék és pszichopata gyilkosok rémképe villant fel, álmomban nem gondoltam volna, hogy egy esti vacsoránál leselkedik a veszély. A Monte Grappa oldalában állítottam sátrat este egy kis erdőfoltban, aztán nekiláttam egy kis főzésnek. Egy kis hegyi zápor is átvonult közben, de semmi komoly. Mivel maradt még egy rakat tojás a táskákban – és baromi éhes is voltam – úgy döntöttem, hogy teletöltöm a kis tábori lábosomat vízzel, és megfőzöm mindet. Tíz perc forralás után csak egy laza mozdulattal felkaptam a gázfőzőmről a lábos forrásban lévő vizet, hogy leöntsem a tojásokról, de a kis záportól nedves füvön megcsúsztam, és magamra borítottam. Nagyon súlyos égési sérüléseket szenvedtem, csoda, hogy viszonylag könnyedén eljutottam a kórházba. A legfontosabb tanulság ebből az, hogy bármikor rosszra fordulhat a helyzet, és akár a legváratlanabb helyekről jöhet a baj.

Persze most az ember azt gondolná, hogy pozitív élményem nem is volt, pedig dehogynem, gyakorlatilag csak az. Egyébként már önmagában az élményeink átélése során is fontos, milyen személyiségek vagyunk, ha alapvetően pozitívak, akkor negatív élményünk tényleg csak szökőévente egyszer lesz. Meg kell látni mindenben a jót.

Nagyon pozitív számomra az, hogy az emberi jóság és segítőkészség határtalan. Manapság, ha híreket nézünk a tévében vagy az interneten, azt gondolhatnánk, hogy már csak gonoszság maradt ezen a világon, pedig kevés kivétellel ez pont fordítva van. Nekem rengeteget segítettek teljesen vadidegen emberek a túráim során, fantasztikus élmények voltak ezek.

67460186_2115855441853758_5548832463481995264_o

B.: Melyik kontinens, ország vagy országon belüli tájegység a kedvenced?

V.B.: Lehet, hogy most valami nagyon extrát vár tőlem mindenki, de nem kell nagyon messzire menni. A kedvencem Szlovénia.

B.: Milyen felszereléssel vágsz neki ezeknek a nagy túráknak? Van speciálisan összeállított felszerelésed?

V.B.: Mivel mindig az adott évi szeszélyemtől függ még az is, hogy milyen kerékpárral indulok útnak, így nagyon kőbevésett felszereléslistám sincs. Van, hogy úgy érzem jól magam, hogy sok cuccot felpakolok, azonban az utóbbi években megfigyeltem magamon, hogy egyre inkább kevés felszereléssel szeretek elindulni.

A jó kerékpárostáska nálam viszonylag alap. Ezen kívül egy hosszabb túrán a jó minőségű sátor és hálózsák is szent, ezekből nem engedek, bár néhány napos túrára azért időnként sátor nélkül is el merek indulni. A ruházat változó, jó esőkabát nélkül nem túrázom, de meleg ruhát nyáron nem nagyon pakolok, ha igen, akkor is csak épphogy. Persze őszi túrán az Alpokban már fagyhat is éjszaka, de azért ilyekor sincs nálam egy fél ruhásszekrény. Egy kis főzőkészlet, mini evőeszközök szintén gyakran megfordulnak nálam, de azért nem minden túrámon viszem őket magammal. Főleg hideg, őszi reggeleken szeretem, ha tudok főzni valami forró teát vagy kávét, ilyen túrákon számomra nélkülözhetetlen a tábori főző.

33141816_1509005845872057_2382525561474908160_o

B.: Miből finanszírozod a nagy, több hónapos és igen költséges túráidat?

V.B.: A túráim egyik legfontosabb receptje már kezdetektől az volt, hogy minimális pénzből hozom ki őket. Volt, hogy kicsit több pénz jutott rá, de inkább volt jellemzőbb a napi 10 Euro alatti költségvetés, néha egészen érdekes helyzetekkel…

Az biztos, hogy pezsgő és kaviár soha nem szerepelt a túrás étlapomon, mégis mindig jutott valami a bendőbe.

B.: A munkádat és a családi kötelezettségeket hogyan tudod összeegyeztetni a nagy túrákkal?

V.B.: Ez sokáig nem okozott gondot. Már középiskolai állásom előtt is oktattam, bár egyetemen, de a szünetek alatt volt lehetőségem mindenre, amit akartam. Persze most, hogy apa lettem, sokat változott a helyzet, azonban nem okozott lelki sérülést az, hogy idén kicsit hanyagoltam a túrázást. A feleségem és a kisfiam a legfontosabbak életemben, a tekerés most másodlagos. A feleségem egyébként teljes mellszélességgel tart ki a bringás szenvedélyem mellett, szóval szó sincs arról, hogy rövid pórázon lennék tartva, vagy ilyesmi…

B.: Blogot és YouTube csatornát is szerkesztesz. Miért tartod fontosnak a túrák és a tevékenységed publikálását?

V.B.: Ezt már én is kérdeztem magamtól. A fotókat és videókat alapvetően magamnak csinálom, van bennem egy nagyon erős késztetés, hogy megőrizzek egy csomó emléket egy-egy túráról. Persze biztosan van valami nehezen definiálható „tanárvéna” is bennem, egész egyszerűen nem bírom megállni, hogy azokat a dolgokat, amiket fontosnak, szépnek, érdekesnek és izgalmasnak tartok, ne osszam meg másokkal. A tanteremben a természet iránti rajongásom vezet az oktatás közben, de valami hasonlót érzek, amikor túraképeket rakok ki valamilyen közösségi oldalra, vagy egy filmet publikálok. Egész egyszerűen „meg kell mutatnom”, mást is rá kell vennem arra, hogy vegye észre, hogy induljon neki és lássa a saját szemével is.

A filmkészítés egyébként nem egyszerű. Nem csak a túrán rögzített felvételekben van hatalmas munka, hanem az utómunkálatok sem kímélik az ember idejét – és pénztárcáját sem. Volt, hogy azon kaptam magam, hogy a túra előtt a filmezés felszerelésére költött pénz (kamera, memóriakártyák, akkumulátorok stb.) több volt, mint a túra teljes költségvetése összesen. Ezt nem lehet szenvedély nélkül csinálni, mert egyébként az elvégzett munka, az alkotás örömén túl nem sok minden jár cserébe.

Persze önmagában a szenvedélyem még korántsem jelenti, hogy jól is csinálom, amit csinálok. Számtalan kerékpáros blog, túravideó-csatorna van már, néha nehéz megállnom, hogy ne hasonlítsam össze a sajátomat a többiekével. Azt hiszem azonban, hogy a legjobb szívvel mondhatom, valahol a közepes szintnél azért ott vagyok, annyira talán nem kell szégyenkeznem. Az a sok kedves hozzászólás, biztatás, amit a nézőimtől kapok, meg rettenetesen sokat jelent nekem, sokszor már ezért megéri…

39083518_1624964304276210_9111387026673893376_o.jpg

B.: Korábban említetted, hogy vannak negatív megnyilatkozások is a videóiddal kapcsolatosan. Hogy éled meg és hogy kezeled ezt?

V.B.: Szerintem az egyik legfontosabb dolog az életben annak felismerése, hogy mi, emberek elképesztően különbözőek vagyunk. Különbözünk intelligenciában, türelemben, temperamentumban és még egy sereg másban, és ez a tény egy jó darabig inkább pozitív, mintsem negatív előjelű. A változatosság kimondottan jó. Sok esetben el is tudunk nézni bizonyos dolgokat egyeseknek, ha tudjuk, hogy valójában nem rossz emberek, ha valójában nem akarnak rosszat, csak épp „olyan” napjuk van, vagy temperamentumosabbak, szókimondók, de egyébként nem a rossz szándék vezérli őket.

Különben is, ha a széles nyilvánosság elé lépünk valamivel, vállalnunk kell azt is, hogy nem fog 100%-ban mindenkinek tetszeni az alkotásunk. Amíg egészséges mederben folyik a vita valamiről, nincs is ezzel semmi baj, hiszen a kritika egyébként többnyire nagyon fontos, ez is segíthet minket az előrelépésben.

Azonban tény, hogy vannak olyan esetek, amikor egyesek minden határon túl mennek. Mai, sokszor nagyrészt virtuális világban zajló mindennapjaink egyik érdekes hozománya a gyakran a névtelenség álcájába is burkolódzó „internetharcos”. Nagyon fontos viszont az, hogy tudjuk, az ilyesfajta bántalmazók (mert azok) leggyakrabban maguk is bántalmazottak valamilyen formában. Nap, mint nap megalázzák őket a munkahelyükön, rossz párkapcsolatban élnek (vagy nem élnek semmilyenben), egy sereg egyéb frusztráció gyűlik össze bennük, amit ekképpen próbálnak meg levezetni, tehát tulajdonképpen nem teljesen egészségesek lelkileg. Ez persze nem teszi könnyebbé a megbocsájtást, de azért néhány visszatérő „troll” megértésében segíthet egy kicsit. Persze vannak olyan „trollok” is, akiknél nem ez a helyzet, viszont ezek meg szimpla szociopaták, tehát nem is kicsit kóros az állapotuk (remélem, ezek vannak kisebbségben). Én már azon a véleményen vagyok, hogy az effajta okoskodók megjegyzéseit, kommentjeit figyelmen kívül kell hagyni, vagy még jobb azonnal törölni is őket. Az első típusnál azért nem segít, ha vitába bonyolódik velük az ember, mert így azonnal támadásnak fogja vélni, így a mindennapi frusztrációi törnek elő belőle és még agresszívabb lesz (ilyennel gondolom már mindenki találkozott), a másik esetben meg azért nem jó vitatkozni, amiért elmebetegekkel általában nem jó. Szóval szerintem meg kell próbálni ezt lazán kezelni, nem szabad felvenni, még ha olykor ez baromi nehéz is.

Azért azt el kell mondanom, hogy szerencsére nagyon kevés rossz tapasztatom van e téren, és szinte mindegyiket jól tudtam kezelni, de nekem is kijutott egy rosszabb eset. Egy illető évekig próbált besározni különböző kerékpáros fórumokon mindenféle hazug okoskodással, néha már egészen nevetséges helyzetekbe is belement, mégis folytatta, még privát üzeneteket is küldözgetett az ismerőseimnek. Különösen nagy kiábrándulás volt számomra az a pillanat, amikor az indíttatásait próbáltam megérteni, de a sok sallangot lehámozva a történetről végül csak a csupasz féltékenység maradt ott indoknak. Nem értettem az egész helyzetet és bizony nagyon rosszul esett. Persze azóta már eltelt néhány év és megbocsájtottam neki, de nem volt egyszerű.

Ha egy kicsit visszakanyarodok az előző kérdések egyikére, újból meg kell említenem, hogy a túrafilm készítés nagyon nagy meló. Azok, akik a legkisebb hibába, bakiba is belekötnek, sokszor tudatában sincsenek annak, hogy egy túrán sokszor végletekig fáradtan videózni, aztán még az egészet otthon a munka és egyéb teendők mellet kész formába önteni bizony lemondásokkal jár. Csak addig érdemes ezt folytatni, amíg az ember ezt jó kedvvel, szenvedéllyel csinálja. Én még úgy csinálom.

B.: Milyen tanácsokkal látnád el a kezdő kerékpáros túrázókat? Mire figyeljenek, mit tartsanak szem előtt?

V.B.: Ez lehet, hogy furcsa lesz, de a legfontosabb tanácsom ez: bátran bele kell vágni!

A világ itt van körülöttünk és csak arra vár, hogy felfedezzék. Parázni nem kell semmitől, mert ha mégsem azt nyújtja a túra, amiről álmodott az ember, akkor visszafordul, hazajön és nyer egy tapasztalatot.

Ha egy kicsit gyakorlatiasabb húrt is meg szeretnék pedzegetni, akkor elsőként azt említeném, ami véleményem szerint a kezdők leggyakrabban elkövetett hibája. Sokan gondolják azt, hogy egy hosszabb túra pont ugyanaz, mint amikor napi edzőköreiket róják, csak fel kell szorozni a túra napjainak számával. Azt hiszik, hogy pont ugyanolyan tekerés lesz, mint amikor reggel elmennek hazulról (persze csak kevés cuccal), aztán délután hazaérnek, lefürödnek, megvacsoráznak, megnéznek egy filmet, aztán puha ágyba bújnak, csak mindezt hetekig kitolva. A többhetes túrán meg kiderül, hogy a túra maximum csak 50%-ban önfeledt kerékpározás, a többi idő táborhely-kereséssel, élelem és víz beszerzéssel, időjárással folytatott harccal, érdekes – és néha kellemetlen – helyzetek megoldásával, furcsa (de legalábbis nem hétköznapi) események, kalandok megélésével, feldolgozásával telik, amit sokkal nehezebb kipihenni – főleg sátorban – mint egy napi tekerést málházatlan kerékpárral. Pláne külföldön, távol otthonról. Éppen ezért sokszor találkoztam is olyan kezdő túrázókkal, akik a legdrágább, legmenőbb felsőkategóriás kerékpárral indultak el, de csak a legegyszerűbb, legolcsóbb táskákat erősítették fel a csomagtartóra, amikbe a leggagyibb sátor, a legmihasznább hálózsák és egy rakás felesleges dolog volt elcsomagolva. A túrán aztán, a cafattá ázott sátorban, a távolról sem vízálló táskákban, péppé vizesedett pulcsiban, és a semmire való hálózsákban dideregve szembesülnek azzal, hogy a felsőkategóriás váltórendszer helyett megtette volna a középkategória is, de a túrafelszerelésre többet kellett volna költeni…

Aki kicsit bizonytalan még, az először menjen el egy kis néhány napos, egyhetes túrára, próbálja ki magát. Ha minden jól megy, gazdagabb lesz egy olyan nehezen gyógyítható függőséggel, amit igazából senki nem is akar meggyógyítani! Hajrá!

12029839_739535082819141_5156694385508821651_o.jpg

B.: Milyen kerékpáros túraterveid vannak a közeljövőre nézve? Illetve a távolabbi jövőben van–e olyan bakancslistás terved, amit megosztanál velünk. Illetve egyáltalán írsz-e bakancslistát

V.B.: Nincsen bakancslistám, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy maga a szó, „bakancslista”, olyan erőltetetten divatos lett manapság, hogy a hideg kiráz tőle.

De terveim persze vannak, méghozzá sok tervem. Persze mivel a túrakerékpározás ugyan nagyon fontos szerepet tölt be az életemben, de mégis csak egy a többi nagyon fontos dolog közül, a tervek egy része szorítkozik csak erre. Először is szeretnék olyan apa lenni, akire a fiam büszke lehet. Szeretnék jó tanár lenni, szeretném a tehetséges diákjaimat segíteni abban, hogy orvosok, kutatók, biológusok lehessenek. Sokszor már ezekre is úgy érzem, szinte teljesíthetetlen feladatok…

És igen, szeretnék még sokat tekerni. Van több kidolgozott, vagy részben kidolgozott túratervem. A legfontosabbak talán az Andokba és Sziklás-hegységbe tervezett túráim, de Ázsiában is vannak nagy álmaim és még Európában sem láttam mindent.

B.: Mivel ez az interjú egy sorozat része, kérlek nevezd meg azt a túrakerékpárost, akivel készítsük a következő interjút.

V.B.: Kobra Zolira gondoltam. Nagyon szimpatikus fickó, csak most éppen egy Föld körüli vitorlás expedíción van, szerintem nem érne rá…

Velekei Balázs túrakerékpáros blogját itt, YouTube csatornáját pedig itt éritek el.

 


Ha tetszett a cikk, lájkolj minket Facebook-on és iratkozz fel YouTube csatornánkra!

Interjú: Erdélyi Zsolt / Bicajos.com
Fotók: Velekei Balázs magánarchívum