Bringás túratippek #4: Magyarország világörökségi helyszínei – Hortobágy

Bringás túratippek #4: Hortobágyi Nemzeti Park – a Puszta

A Hortobágyi Nemzeti Park egy hatalmas síkság mintegy 81 ezer hektáros területe, ennek több mint 90 százaléka világörökségi helyszín. Mitől olyan különleges, hogy felkerült az UNESCO védettségi listájára?

Több mint kétezer éve él harmóniában ember és természet és őrzi a hagyományos legeltető állattartást. Több százan legeltetnek itt szürkemarhákat, rackajuhokat, méneseket, ráadásul a nyájakat még mindig pásztorkutyák, pulik, pumik és mudik terelik és védelmezik. A harmonikus tájon gémeskutak, az elmúlt évszázadokban épült hidak és csárdák színezik a látómezőt. Nem csupán a pásztorszokásokat, a társadalmi hagyományokat is őrzik.

hortobc3a1gyi_csc3a1rda_dsc0029.jpg

A síkság, a Puszta jó része még máig lakatlan, a 16. század végére ürült ki, a korábbi elszórtan fellelhető egykori településekről néhány templom ad tanúbizonyságot. Főként a 18–19. század során, a néptelenné váló síkon keresztülvezető kereskedelmi útvonalak mentén, 10–12 kilométerenként – úgymond járóföldnyire – épültek az erre a kultúrtájra oly jellemző csárdák, valamint a szórványosan előforduló hidak, melyek közül a leghíresebb az 1833-ban elkészült Kilenclyukú-híd, a Hortobágy egyik szimbóluma.

DSC_0360

De nem csupán ez vonzza a látogatókat, évente kétszer nemzetközi hírű látványosságot nyújt darvak százezres tömege, vadludak és számos vízimadár vonulása. Madárlesre érkezők és fotósok kedvelt színhelye.

A kultúrtáj végtelen látóhatárát megszakító kurgánok, gémeskutak, valamint a 18. és 19. században épült csárdák és hidak szintén hozzájárulnak sajátos arculatához, harmonikusan illeszkedve a tájba. A szikes talajok uralta füves síkság jelenlegi arculatát a jégkor végére nyerte el, amikor – a Tisza mai medrében történő megjelenése következtében – a terület elvesztette kapcsolatát az Észak-magyarországi középhegységből érkező vízfolyásokkal.

Az ember jelenléte e térségben már a korai kőkorszakban is bizonyítható. Főleg a réz- és bronzkor emlékeit őrzik a köznyelv által kunhalmok nak is nevezett 1–9 méter magas temetkezési halmok, a kurgánok. A középkorban ritkán lakott Puszta, melyet vélhetőleg külterjes legelőként használtak a 16. század végére kiteljesedő történelmi és társadalmi folyamatok eredményeként nagyrészt lakatlanná vált, az egykori települések létéről ma már csak néhány templomrom tanúskodik.

 A mai Hortobágy legjellemzőbb élőhelyei a szikes legelők, a rétek és a mocsarak, melyek – a változatos mikrodomborzati, talajtani és hidrológiai viszonyoknak megfelelően – mozaikosan fordulnak elő egymás mellett, helyenként löszpusztákkal tarkítva. A Puszta nyújtotta különleges élőhely tavasszal és ősszel a vízimadarak költésének és vonulásának európai jelentőségű helyszíne. Az országon átvonuló darvak százezres tömege és a vadludak – mielőtt tovább repülnének – itt pihennek meg évente kétszer, nemzetközi hírű látványosságot nyújtva a madárlesre érkezőknek.


Ha tetszett a cikk, lájkolj minket Facebook-on és iratkozz fel YouTube csatornánkra!

 

Forrás: világörökség.hu, unesco.hu
Fotók: bicajos.com